Rólam

Makádi-Thurzó Nóra vagyok, szerepzsonglőr, kapcsolat stratéga, az Erős Nők mentora. Két csodálatos kisfiú anyukája, feleség, NŐ. Másfél évtizedig foglalkoztam felnőtt képzéssel, dolgoztam állami oktatásban. Szenvedélyem az önismeret, és hogy a tudásom úgy adjam át másoknak, hogy pozitív nyomot hagyjak az életükön.

Lassan egy évtizede készülök a segítői szakmára. Angol nyelvész, nyelvtanári diplomámat kiegészítendő, a Párkapcsolati Coaching és Mediációs intézetben, Dr. Mészáros Ádámtól szereztem a Párkapcsolati tanácsadói minősítésemet. Majd Nagy Zsóka családi mediációs készségfejlesztési tréningjét elvégezve az Igazságügyi Minisztérium jegyzett közvetítője lettem.

Eddigi életem legnagyobb tanulsága, hogy hiába áldoztam fel magam (például a családi béke érdekében), mert ez sosem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hiszen, amikor nem lehetsz önmagad, nem tudsz belül megbékélni saját magaddal, hanem időzített bombaként ketyegsz. Számtalan helyzetben és szerepben próbáltam társadalmi elvárásoknak megfelelni. Hosszú, fájdalmas folyamat végén ébredtem rá, hogy ha a megfelelési kényszer korlátai közé szorítom magam, az nem én vagyok. Folyton önmagamért harcoltam, önmagammal szemben. Frusztrált és dühös voltam, ráadásul azokat hibáztattam mindenért, akiknek meg akartam felelni.

Erős Nőként lételemem az önismeret és a megújulás, változás. Létfontosságú számomra, hogy önmagam lehessek, s másoknak is megmutassam, hogy az önazonosság nem luxus. Küldetésem, hogy az önmagukat a szárnyalástól megfosztó, megtört, sokszor dühös Erős Nőket abban segítsem, hogy a bennük lévő nehéz érzésekért felelősséget vállalva önmaguktól repüljenek ki megfelelési kényszereik bábjából, s pillangóként éljék meg saját lényük csodáját.

Bízz a megérzéseidben! Fektess magadba! Merj önmagad lenni!

„Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi. „ (Richard Bach)